2017. július 8., szombat

Uffizi-képtár, Firenze



Amit mindenképp megszerettünk volna nézni Firenzében az az Uffizi-képtár volt. A lányok tavaly tanultak művészettörténetből a reneszánszról és igazából az egész toszkán kirándulást egy kulturális útnak szántuk, hogy a valóságban is lássák azt, amiről az iskolában hallottak.

Egy pár nappal hamarabb vásároltuk a jegyeket az Uffizi hivatalos honlapjáról, így a jegy 4 €-val többe került, de nem kellett sorban állni 1-2 órát. Déli negyed kettőre foglaltuk az időpontot, hogy a kinti kánikulát is kivédjük és inkább előtte, meg utána sétálgattunk a városban, amikor nem volt annyira meleg.


Az Uffizi nemcsak Olaszország legjelentősebb képtára, hanem világviszonylatban is a legjelentősebbek egyike. Eredetileg I. Cosimo de' Medici bízta meg Giorgio Vasarit azzal, hogy Firenze közigazgatási hivatalait egyetlen épületben egyesítse és foglalja egységbe a körülötte lévő épületeket is. (Uffizi=hivatalok). Építését 1560-ban kezdték el és húsz évvel később fejezték be.
1565-ben elkészült a csaknem egy km hosszú Vasari-folyosó is (Corridoio vasariano), ami áthaladva az Uffizin és a Ponte Vecchio üzletecskéi fölött összeköti a Pitti-palotát a Palazzo Vecchioval. Pár évvel később, mikor a Medici család átköltözött a Pitti-palotába, az így felszabadult Régi Palota helyiségeibe telepítették az eredetileg Uffizibe szánt kormányzati hivatalokat. Az Uffizi pedig, aminek a legfelső szintje eredetileg is képzőművészeti alkotások kiállítására szolgált, majdnem teljes egészében múzeumként kezdett működni. Az itt kiállított alkotások, előbb nagyobb részben szobrok, majd a kereszténység elterjedésével egyre több festmény is, teljes egészében a Medici család saját tulajdonnából került ki. 1737-ben a kicsapongó életű Gian Gastone halála következtében, aki amúgy sem pártolta a művészetet, férfi ágon kihalt a Medici-dinasztia. A család utolsó sarja, testvére, Anna Mária Lujza hercegnő, akinek szintén nem volt leszármazottja, úgy rendelkezett, hogy a mindenkori városi vezetés, akkoriban a Lorena-család, aki váltotta a Medici-dinasztiát, köteles a műgyűjteményt megőrizni és lehetőség szerint gyarapítani, valamint közszemlére bocsátani. Egyébként a gyűjteményt Firenze városára hagyományozta. Így első sorban neki köszönhető, hogy manapság is létezik ez a múzeum.

 Második emeleti folyosó, ez tulajdonképpen a Vasari-folyosó Uffizi-beli része, tele műalkotásokkal 

Erről a folyosóról nyílnak a kiállító termek. A termek időrendi sorrendben vannak berendezve, a legrégebbi műalkotásoktól a legmodernebbek fele haladva, ezen belül is művészek, mesterek és tanítványaik szerint vannak felosztva.

Kilátás az Uffizi ablakából - innen nagyon jól látszik a Vasari-folyosó, ahogy az Uffizi épületéből kilépve áthalad Ponte Vecchio "aranyüzletei" fölött

Hogy mit érdemes megnézni az Uffiziben? Nyilván ez egyéntől függő. Mindenképpen, minimum 3-4 órát számítani lehet arra, hogy a teljesség igénye nélkül megnézzük a tárlatot. Csak néhány érdekességet, meg híresebb alkotást említenék itt meg:

"Attila Isten ostora" - Második emeleti folyóson, a lépcsőn felérve, jobbra az ablakok fölött, a rengeteg portré egyike.  

Tribuna Terem
1574-ben Vasari meghalt és az Uffizi építését Alfonso Parigire és Bernardo Buontalentire folytatták tovább. Buontalentire nevéhez fűződik a nyolcszögletű, kupolás Tribuna Terem építése is, ami 1585-re lett készen azzal a szándékkal, hogy itt helyezzék el a Mediciek legértékesebb képzőművészeti alkotásait. Egy úgynevezett múzeumi mintaterem szerepe volt, amely a Mediciek gazdagságát, hatalmát és műveltségét jelképezte az európai arisztokraták előtt.



Giotto - Ognissanti Madonna 
Giotto legjelentősebb műalkotásai közé tartozik az Ognissanti Madonna, más néven Trónoló Madonna az ezerháromszázas évek elejéről. Korszakalkotó szerepe volt ennek a képnek, Szűz Máriát valós emberi formában ábrázolta, női idomokkal.



Pierro Della Francesca - Urbinói hercegi párról készített portré


Michelangelo  - Szent Család, Doni-tondo (1503 - 1504)
Michelangelo "Szent családja", vagy "Doni-tondo" néven ismert képe, magáncélra készült, nászajándékként gyerekkori barátja, Agnolo Doni Maddalena Strozival történő házassága alkalmából. Ez amúgy Michelangelo egyetlen olajfestménye, aki az olajfestést mélységesen lenézte, ellentétben Leonardo da Vincivel aki viszont a legfelső művészetnek tartotta a festészetet. Barátja kedvéért megfestette a Szent Családot, aki menyasszonya kérésére rendelte meg a képet a nász-szobájuk számára. Habár nászajándék, Michelangelo mégsem ajándékba adta, sőt a valóságban igen búsás árat kért érte, mivel a reneszánszban is ismert volt a mondás, hogy a pénz megrontja a barátságot, főleg, ha nem akarják kifizetni, ami jár a nívós művészi munkáért...


Jacopo Pontormo - Az emmauszi vacsora (1525)
Maga a témát adó történet Lukács evangéliumának 24-dik fejezetében található. Jézus feltámadása utáni egyik megjelenését írja le, amikor is Jézus megjelent két tanítványának, akik éppen Emmausz felé tartottak. A szemüket azonban "valami lefogta úgy, hogy nem ismerték fel őt", később a közösen fogyasztott vacsora során "megnyílt a szemük és felismerték őt".

Az emmauszi vacsora kedvelt festménytéma volt a reneszánszban is, többen is ihletet merítettek belőle. Megfestette Jacopo Bassano, Caravaggio, Tiziano, Tintoretto, de Albrecht Dürer és Rembrandt is.

A Pontormo festményen ami megfogott és szinte ledöbbentett, egy plusz misztikumot adva az egésznek az a háromszögben lévő szem volt. "Minden látó szem"-nek, "Előrelátás szemének" vagy "Isten szemének" is szokták nevezni. Egy szimbólum, amelyben egy szem látható, körülötte fénysugarak vagy glória és általában egy háromszögben található. Néha Isten jelképének tekintik, ahogy őrködik az emberiség felett.
Ez a szimbólum is számos festményen megjelenik, épületeken, de szerepel az Amerikai Egyesült Államok nagypecsétjén, sőt az egy dollároson is.

                                                             
                                                                                      A nagypecsét hátoldala

A mindent látó szem a szabadkőművességben is ismert szimbólum. Itt a szem azt jelképezi, hogy egy kőműves minden gondolatát és cselekedetét nyomon követi az Úr, akire a szabadkőművesek az Univerzum Nagy Építőjeként hivatkoznak.
  


Leonardo Da Vinci - Angyali üdvözlet
Egyike a számos vitatott Da Vinci alkotásnak. Leonardo 1472-1475 között festette a Bartolomeo kolostor számára. 1867-ig, amig az Uffizibe került, Domenico Ghirlandaio művének tartották. Ma már úgy tartják, hogy Leonardo fiatalkori képe, amit közvetlenül Verrocchio műhelyének elhagyása után festett. Az angyal szárnya, karja, Mária ruhájának redőnyei, valamint a táj a háttérben kifejezetten Da Vinci stílusát tükrözi.   Röntgen és infravörös vizsgálatok számos átdolgozás nyomait tárták fel. Kimutatták, hogy Szűz Mária ma látható feje alatt egy egészen más fej található, amit teljesen átdolgoztak.




Tiziano - Urbinói Vénusz (1538)
Tiziano 1538-ban festette az urbinói herceg számára Velencében.
E festmény előzményeként, Tiziano mestere, Giorgione festette meg az "Alvó Vénusz"-t, amit azonban korai halála miatt nem tudott befejezni és amit később Tiziano fejezett be, megrajzolva a tájat.
Míg Tiziano "Urbinói Vénusza" erőteljesebb érzékiséget, tisztaságot és várakozást sugall, addig
Giorgione "Alvó Vénusza" ártatlanságot és nyugalmat közvetít.

.

Carravaggio - Medusa (1597)
Egy másik érdekes festmény az Uffiziben Carravaggio Medusaja. 

Medusza a gorgók egyike volt. A gorgók pedig a görög mitológia alakjai, Phorküsz és Kétó három lánya: Eurüalé (neve messze üvöltőt jelent), Sztheinó (erőteljes) és Medusa (uralkodó). Eredetileg gyönyörű lányok voltak, de megsértették Palasz Athénét, ezért az istennő bosszúból olyan csúnyává változtatta őket, hogy aki rájuk nézett rögtőn kővé dermedt. Hajuk helyén mérges kígyók tekeregtek, nyelvüket is úgy nyújtogatták mint a kígyók, testüket pikkely fedte. Hármuk közül egyedül Medusza volt halandó, akit Perszeusz ölt meg.

Carravaggio maga is egy különc ember volt. Michelangelo Merisi Da Carravaggio néven született 1571-ben Milánóban. Korának művészeti elvárásai ellen lázadva vált a manierizmus úttörőjévé. Festészetét forradalmian új stílus jellemezte, ami a fény és árnyék kontrasztján alapult, ezáltal vált a 17-dik század eleji naturalisztikus ábrázolás iskolateremtő képviselőjévé. Előbb Milánóban volt festőtanonc, majd Rómába került. Eleinte koldusszegényen tengette életét, majd egyre több megrendelést kapott, egyre híresebbé vált, de egyre több botrányba is keveredett. Gyakori résztvevője volt verekedéseknek, feljelentették becsületsértésért, de befolyással bíró pártfogói rendszeresen kimentették. Egy sokak által önvédelemnek tartott gyilkosság miatt, amiben már pártfogói sem tudtak segíteni, menekülnie kellett. Nápolyba került, ahol szintén művészi sikereket ért el, majd Máltára került, ahol felvették a Máltai Lovagrendbe. Békés élete itt sem tartott sokáig, mert egy újabb verekedés miatt bebörtönözték. Nem bírva a fogságot, megszökött és Szicíliába menekült. Innen ismét Nápolyba került, itt festette meg utolsó festményét. 1610-ben pápai kegyelemben reménykedve útnak indult Rómába, de máig ismeretlen körülmények között pár nappal később a tengerparton halt meg, valószínűleg  teljesen magára hagyatva 38 évesen.    

      


Gherardo delle Notti - Adorazione del Bambino (1619)

Gherardo delle Notti, született Gerard van Honthorst, holland festő festménye. Első látásra az ember azt hinné, hogy ez a kép megvan világítva reflektorokkal, szinte sugározzák az arcok a fényt, meleget, örömöt, de valóságban maga a kép van így megfestve. Ahogy Noémi mondta:" Azta! Ez a festő nagyon tudott".




És nem lenne teljes ez a kis beszámoló az Uffizi leghíresebb alkotásai nélkül. 
Ha Uffizi, akkor Botticelli! Ugyanis itt van a festő két legismertebb műve: "Vénusz születése" és "A tavasz".

Sandro Botticelli, eredeti nevén Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi, 1445-ben született Firenzében. Apja, aki tímármester mester volt, egy adóbevallásában így jellemezte legkisebb fiát: "Fiam Sandro 13 éves, iskolába jár és beteges". Valószínűleg  gyenge egészsége volt az oka, annak, hogy nem apja mesterségét tanulta ki, viszont eszesnek és tanulékonynak bizonyult, amiért taníttatták, ami abban a korban és környezetben ritkaságszámba ment.
A Botticelli nevet, egyik bátyja, Givanni, után kapta, akit alacsony és kövér termete miatt, Botticellónak (hordócska) csúfoltak. A Botticelli név jelentése Botticellóék.
Eleinte Fra Filippp Lippinél tanonckodott, majd később saját műhelye volt Firenzében, szoros kapcsolatot ápolt a Mediciekkel. Élete vége felé Girolamo Savonarola, domonkos szerzetes hatása alá került, aki tüzes szónoklatokban elítélte azt a művészetet, amely nem a vallást szolgálja. Ennek következményeként Botticelli számos, addig készített művét, saját kezűleg megsemmisítette.       


Botticelli - Vénusz születése (1485-1487)
Nem csak Botticelli, hanem a művészet történet egyik leghíresebb festménye. Hasonlóan a "Tavaszhoz", Botticelli ezt a művét is a művelt, irodalomban, filozófiában, mitológiában jártas közönségnek szánta, aki képes volt megfejteni a kép rejtett allegóriáját: a szépség a szellem és az anyag, az eszme és a természet egyesüléséből születik.
A festő ennél a képnél is hű maradt az ókori Vénusz-ábrázolásokhoz: Vénusz isteni meztelenségben jelenik meg aranyszínű hajzuhatagával, balján a fiatal Grácia található virágmintás ruhában, jobbján a szélistenségek, akik a szárazföld felé terelik őt.  
A festmény Lorenzo di Pierfrancisco de Medici megbízásából készült 1485-1487-ben.

Vénusz (a görög mitológiában Aphrodité) a szépség és szerelem istennője, akinek születése a szépség megjelenésének a jelképe a Földön. A mitológia szerint Aphrodité/Vénusz akkor született, amikor Kronosz kardjával kasztrálta apját, Uranoszt. Ettől a tenger habot vert és hullámzott és a habokból, kagylóhéjon kelt ki Aphrodité, akinek szépsége elvakította az Olümposzt. Az istennő neve is a születésére utal, az aphrosz szó görögül habot jelent. Ciprus szigetén lépett partra és amerre járt, lába nyomán gyönyörű virágok és fák nőttek ki a földből. Ezeket az Aphrodité növényeinek nevezett virágokat, gyümölcsöket és illatszereket (kétvirágú lótusz, mirtusz, gránátalma, stb) különösen alkalmasnak tartják a szerelemi vágy fokozására, ezek az afrodiziákumok.

Aphrodité sziklája - Petra tu Rumiunál, Ciprus szigetén. A legenda szerint itt lépett partra a habokból Aphrodité/Vénusz - A fotót férjem készítette 2008-ban, mikor Cipruson járt és most bányásztuk elő a családi archívumból :)   

   
Botticelli - Madonna del Magnificat (1467 körül)

Botticelli - A Tavasz (La Primavera) - 1477

Botticelli másik remekműve és az itáliai reneszánsz legismertebb alkotása "A Tavasz". Értelmezéséről és keletkezéséről mai napig viták folynak. Az sem világos milyen alkalomból készült. Egyesek Giuliano de Medici és Simonetta Vespucci szerelmének, mások Simonetta halálának allegóriájaként magyarázzák.

A festmény magyarázatára is több változat létezik. Értelmezik a termékenységnek, a tavasz buja növekedésnek jelképes ábrázolásaként, sőt  az egész reneszánszot átható platonista, meg újplatonista  mozgalom tanai szerint, a szerelemeszmény kifejezőjeként. A teljesen árnyéktalan, örökkévalóságot sugalló kertet és Flóra ruháját számtalan virág díszíti, közel 500 féle növényt azonosítottak a festményen. 

A képen megjelenő alakok jobbról balra mindegyik egy naptári hónapot jelöl februártól szeptemberig. A jobb szélen levő Zefír, a langyos szél nyugati istene üldözőbe veszi Chlorisz nimfát, aki átalakul Florává, a tavasz istennőjévé. Középen Vénusz jelenik meg, aki megáldja a három Gráciát,  Pulchritudot (szépség), Castitast (tisztaság) és Voluptast (gyönyör). A kép felső felében lévő Ámor nyilával célba veszi az egyik Gráciát, Castitast, aki ennek hatására a kép bal szélén álló Merkúrra néz, aki a bölcsesség mestere, minden titok tudója.

Egy újabb, tudományosabb elmélet szerint, amit Enrico Guidoni, a római Sapianzia egyetem művészettanára dolgozott ki, Botticelli Tavasza egy összeesküvés elmélet rejt és Lorenzo de Medici Itáliára vonatkozó stratégiáját ábrázolja.
A XV. század nyolcvanas éveiben Lorenzo hatalma kiterjesztéséhez szövetségesül VIII. Incze pápát választotta és létrehozott egy Mantova-Firenze-Róma tengelyt, amelyhez hozza akarta kapcsolni a fontosabb tengeri városokat és észak központját Milánót, létrehozva ezáltal egy egységes államot. A festmény tehát szereplői révén azokat a városokat ábrázolja, amelyeket ez a titkos, már megkötött, vagy megkötendő szerződés fűz össze. És éppen a szerződés titkossága tette szükségessé a szimbolikus megjelenítést.     
Tehát az eddig Zefírnek, azaz februárnak tartott figura tulajdonképpen Bolzano, ahol télen a bóra fúj, a március, amit Chloris nimfa képvisel az Velence, Flóra pedig Firenze. A szeptember amit Merkúr szimbolizál az Milánó. A három Grácia Pisa, Nápoly és Genova. Ha Ámort visszafelé olvassuk, akkor Róma nevét kapjuk.  Ha ez az egyesítési terv létezett is valaha, Lorenzo de Medici halála és VIII Károly francia király seregei miatt nem valósult meg akkor, ugyanis az egységes Itália 1861-ben jött létre.     


És hogy a Botticelli képek, az Uffizi, Firenze és úgy az egész olasz utunk még színesebb emlék maradjon, elolvastam néhány Marina Fiorato könyvet. Az első amire véletlenül találtam rá az a "Siena lánya volt", majd utána jött a "Velencei szerződés" és a "Botticelli-titok". 
A Botticelli-titok (egy kicsit Da Vinci-kódos stílusban) a Guidoni összeesküvés elméletet dolgozza fel, de megjelenik benne a mitológiai értelmezés is . Szinte ízekre szedi az egész festményt, keresve a titkos üzeneteket, minden virágban, az alakok pozíciójában, mimikában, öltözetben, ékszerek vagy azok hiányában. Mindezt a két fő szereplő, egy prostituált és egy szerzetes kalandjain keresztül ismerhetjük meg, ahogy átkalauzolnak ezeken a városokon, megspékelve mindezt történelmi adatokkal, helyismertetéssel. 
Amúgy ez a kicsit ismeretterjesztő, útikönyves stílus jellemző a többi Fiorato könyvre is, érdemes elolvasni őket, még Olaszországba menés előtt, rendesen kedvet csinálnak az utazáshoz.  


2017. április 27., csütörtök

Firenze, újra ...



Firenze, újra, de remélem nem utoljára.
Vannak helyek, ahol valaha megfordultam, tetszettek, de valahogy az az érzésem volt, hogy egyszer elég volt. Vannak olyanok, amelyek elbűvöltek és még visszakívánkoztunk és sikerült megint elmennünk oda, de akkor már nem volt meg az első alkalommal tapasztalt varázs. És van egy pár olyan, ahová bármikor visszamennék, mindig akadna valami újabb látnivaló, vagy egyszerűen csak azért mert egy olyan sajátos hangulata, "filingje" van, ami  bejön, tetszik és visszavonz  és ide tartozik Firenze is. 11 évvel ezelőtt voltunk itt egy szervezett körút alkalmával, amikor Firenzére jutott egyetlen délután. Mostanra már haladtunk egy kicsit előre, mert egy egész napunk volt rá. :) Ennyi idő nagyon-nagyon kevés, hetek kellenének arra, hogy ez ember kedvére bebarangolja a várost, múzeumokat, templomokat. Tudatosan szántunk most csak egy napot erre a csodás városra, mert a tágabb Toszkánából is akartunk egy szeletecskét. A fő attrakció, amit feltétlenül meg akartunk nézni Firenzében, az az Uffizi Képtár volt (erre egy külön posztot szánok a folytatásban és azzal be is zárnám tavalyi toszkán kalandunkat) és mivel erre minimum 4-5 óra szükségeltetik, ezért a fenn maradt időt próbáltuk úgy beosztani, hogy valami új legyen a 11 évvel ezelőtt látottakhoz képest, de ne ne legyen olyan időigényes mint az Uffizi (pl más múzeum).

Engem személyesen érdekelt a San Lorenzo Templom, ahova anno nem sikerült bemenni, mert már zárás után érkeztünk.


A San Lorenzo a város legrégebbi temploma.

393-ban, a felszentelését Ambrus, Milánó akkori püspöke végezte. Ő eredetileg Aemilia-Liguria provincia kormányzója volt és mikor 373-ban Milánóban meghalt az akkori püspök, ő a következő püspökválasztáson, mint a rendet fenntartandó jogi személy volt jelen. Beszédet intézett a néphez és a hagyomány szerint egy gyermek felkiáltott, hogy "Ambrus legyen a püspök", mire a tömeg egyhangúlag megválasztotta Milánó püspökévé. Ő tiltakozott, hisz még megkeresztelve sem volt, de a császári udvar nyomására végül engedett, megkeresztelkedett, megtörtént ordinációja és ő lett a következő püspök, akit azóta Szent Ambrusként ismer az utókor.

A San Lorenzo háromszáz éven keresztül Firenze székesegyháza volt, több átalakításon esett át. Ma látható formáját 1423-ban FilippoBrunelleschitől kapta, akit a Medici család kért fel a templom átalakítására. A XIV-dik századtól a San Lorenzo a Medici család hivatalos temploma és temetkezőhelye. 1440-re elkészült az Öreg Sekrestye, de még mielőtt teljesen befejeződtek volna a munkálatok, a mester meghalt, így az építkezést Antonio Manetti és Michelozzo folytatta, a belső dekorációban jelentős szerep jutott Brunelleschi jó barátjának Donatellonak. A templom még kopáran is szép homlokzatát eredetileg Michelangelo-tervezte márványburkolatnak kellett volna fednie, de ez sajnos nem valósult meg.

Tulajdonképpen egy épületegyüttesről van szó: maga a templom, Öreg Sekrestye, Új Sekrestye, Medici-kápolnák, kolostor.


Külön belépőjegyet kell venni a templomba. Sajnos nekem pechem volt, mert a templom főbb látványosságai közül a Donatello alkotta, két híres bronzszószék felújítás alatt volt akkor, teljesen eltakarva. Az Öreg Sekrestyében, ami a templomból nyílik, pedig valami privát ceremónia zajlott és legalább még egy órát kellett volna várakozni a bemenetelre, így ez is kimaradt.

San Lorenzo-templom kupolája 
Teljesen külön bejáraton, a San Lorenzo templom mögött, juthatunk be a Medici-kápolnákba és külön jegyet kell ide vásárol. Ez több részből tevődik össze, részben kihasználva a templom alagsorát is. Előbb egy alacsony, de tágasabb részbe érünk. Itt található I. Cosimo - az Öreg, Donatello, a Lotharingia-dinasztia és a Medici család számos tagjának a síremléke.
Innen a Hercegek Kápolnájába jutunk, amelyet Buontalenti közreműködésével, Nigetti kezdett építeni 1602-ben, befejezésére a XVIII. században került sor. Ez egy nyolcszögletű terem, falait, barokk stílusú féldrágakő és márványberakások borítják. Itt 6 Medici nagyherceg szarkofája található.



Hercegek Kápolnájának kupolája 

A San Lorenzo bazilika jobb kereszthajójának közelében található az Új Sekrestyébe (Sagrestia Nuova), ide a Hercegek Kápolnájából egy folyóson keresztül érünk el. Ezt Michelangelo tervezte és kivitelezte és itt található két világhírű alkotása, amelyek előtt csak ámulni lehet, hogy emberi kéz, hogyan is tudott ilyen csodálatos szobrokat faragni.

Giuliano, Nemours nagyhercegének sírja - " Nappal és az Éjszaka"


Lorenzo, urbinoi nagyherceg síremléke - "Alkony és a Hajnal"

Az Új Sekrestye száz évvel a Régi Sekrestye építse után kezdődött 1520-ban és vele szimmetrikusan átellenben, a főhajó túlsó oldalán található. A két hercegi síremlék egymással szemközt található egy négyszögletű teremben, az egyik oldalsó fal mentén van egy újabb síremlék rajta "A  Szűzanya a Kisdeddel Szent Kozma és Szent Demjén között":


Az Uffizi felé tartva, elmentünk a Medici-Riccardi palota előtt. A palotát I. Cosimo, az Öreg építette a maga és családja számára 1440-1460 között. Az épületet 1517-ben megvásárolta a Riccardi-család. Tervezésében - építésében Michelozzo és Michelangelo is részt vett.
11 évvel ezelőtt éppen zárásra tévedtünk ide, akkor nagyon szimpatikus volt az egyik felügyelő és visszakapcsolta a kápolnában a világítást, hogy megtudjuk nézni az ottani híres freskókat. Most nem volt szándékunkba bővebben megnézni a palotát, csak az udvarra tértünk be pár percre nosztalgiázni.
.


A Firenzei dóm, vagy Cattedrale di Santa Maria del Fiore (Liliomos Szűz Mária-székesegyház) impozáns látványossága a városnak. Évekkel ezelőtt is lenyűgözött, mintha  valami apró részletekig megmunkált, fehér-rózsaszín-zöld márványcsipkéből lenne összerakva, akár egy legóépítmény. Ez is a szokásos, három részből áll: templom, harangozótorony és a keresztelőkápolna. 1294-ben kezdték építeni és különböző mesterek: Giotto, Andrea Pisano, Francesco Talenti irányításával 1375-ig tartott. A kupolára 1420-ig várni kellett, amikor is Brunelleschi megnyerte a hatalmas szerkezet megalkotására kiírt pályázatot és ez az építész remekművének számít. A kupola szerkezetét téglából halszálka-mintára rakott boltcikkelyek alkotják, amiket láncok erősítenek egymáshoz. Átmérője 45 m, magassága 91 m és 463 lépcsőt kell megmászni, hogy felérjünk a tetejére. A kupola belsejét Vasari és Feredrico Zuccari freskói díszítik, habár Brunelleschi díszítés nélkülire tervezte. A dóm külső díszes formáját kiegészíti a dóm belső egyszerűsége. Szinte teljesen fehér, néhol van csak egy pár freskó és ez is kihangsúlyozza a kupolát.
 

Mi régen voltunk benn a dómban, most csak azért mentünk volna be, hogy Noémi is lássa, de sajnos mire kijöttünk az Uffiziből, a dóm bezárt és a kupolába sem lehetett már felmenni. A dóm látogatása ingyenes, a kupolára, a harangtoronyra, a keresztelőkápolnára és a múzeumba jegyet kell venni, vannak kombinált jegyek is. Érdemes végigjárni mindegyiket, de ez időigényes és erre inkább egy külön napot kell szánni, mert egyszerre az Uffizivel túl zsúfolt lenne.


A dóm Keresztelő Jánosról elnevezett keresztelőkápolnáját is csak kívülről néztük meg és itt is van látnivaló és nem is akármilyen. A kápolna fő látványosságai a három bronzkapu. Andrea Pisano Déli Kapuja, Keresztelő Szent János életéből vett történetekkel és Az erények allegóriáival, az Északi Kapu Ghibertitől, amelyen Történetek az Új Testamentumból, az Evangélisták és az Egyháztanítók láthatóak. A három közül azonban a leghíresebb a Keleti Kapu, Ghiberti fő műve, amiről Michelangelo azt mondta: "méltó lenne arra, hogy a Paradicsom kapuja legyen". A kapu tíz táblája Ótestamentumi történeteket ábrázol és Ghiberti-korabeli művészek képmásai láthatóak a széleken, köztük a mester saját képmása is. Állítólag az itt látható kapu, csak az eredeti pontos mása, mivel a valódi kapu restaurálás alatt áll.



Józsefet eladják kereskedőnek. Benjámin zsákjában megtalálják az arany csészét. József felfedi magát testvérei előtt.

Ádám és Éva teremtése. Az eredendő bűn. Kiűzetés a Paradicsomból.

Az első emberek munkája. Káin és Ábel áldozata. Ábel megölése. Isten felelősségre vonja Káint.

Firenze belvárosában egymást érik a híresebbnél híresebb látványosságok: templomok, terek, múzeumok, az Arno folyó a Ponte Vecchioval. Gyalogosan könnyen odaérhetünk, bármelyikhez.
Úgyhogy nem meglepő, hogy sétálgatás közben ismételten, Firenze egyik legszebb terére jutottunk ki a Piazza Della Signoria-ra. Itt található a Palazzo Vecchio, a Loggia Dei Lanzi és más ismert szobrok.

Mivel a dóm kupolájába már nem tudtunk felmenni, hirtelen jött az ötlet, hogy érdeklődjük meg, hogy a Palazzo Vecchio tornyába fel lehet-e menni? Itt szerencsések voltunk, mert ez későbbi órákig látogatható, mint a dóm.
A Palazzo Vecchiot, vagy Öreg Palotát, 1298-ban kezdték építeni, a 94 m magas torony pedig 1322-re lett kész. A toszkánai nagyhercegek székhelye volt, majd kormányzói palota, ma városháza. Az Uffizin és a Ponte Vecchion keresztül egy folyosó köti össze a Pitti-Palotával. A toronyból pedig csodálatos a kilátás. Ki voltunk rendesen mire felértünk, de a panoráma kárpótolt mindenért.



Rögtön ahogy belépünk a palotába egy díszes előtérbe, a Michelozzo Udvarába jutunk, melyet Vasari freskói és aranystukkós oszlopai tesznek még szebbé. Középen áll Verrocchio Szökőkútja puttóval.  

Itt is van múzeum, kombinált jegyet is lehet vásárolni, ami érvényes a Toronyba is és az Ötszázak Termébe is. 
Sőt, nemrég olvastam, hogy létezik egy un. Inferno-túra is idegenvezetővel és a Palazzo Vecchio olyan részeibe is elkalauzolnak, ahova csak egy sima látogatás formájában nem lehet. Igazán sajnálom, hogy nem tudtam erről hamarabb, mert ez a túra érdekelt volna, habár nem biztos, hogy lett volna elég idő erre, így hát maradt valami, amiért Firenze továbbra is visszavár. Aki olvasta az Infernót, annak mindenképp egy élmény lehet. Kuriózum, hogy maga Dan Brown is a könyv megírása előtt Mr. Green álnéven többször is járt a Palazzo Vecchioban, felhasználva írásában az itt látottakat.  

Nekem nagyon tetszett Dan Browntól az "Angyalok és démonok" és "A Da Vinci-kód". Az ezek alapján készült filmeket nem néztem meg, mert nem igazán kedvelem Tom Hankst, aki a főszereplő Langdon professzort alakítja. Az "Inferno"-nál viszont, még nem olvastam a könyvet, de egy pár héttel ezelőtt véletlenül ráakadtam a filmre az egyik tv csatornán. A helyszín fogott meg, ahol a film játszódott, ismerősnek tűnt, mert éppen a firenzei Palazzo Vecchiot mutatták. Erre lettem figyelmes és akkor derült ki, hogy miről is van szó és természetesen akkor már végig is néztem. Hát pozitívan csalódtam a filmben. A történet is érdekes, de ez az előbbi két regény után várható is volt. A film, maga is nagyon jó - Tom Hanks-l együtt is, de számomra a helyszínek, ahol az adott cselekmények zajlottak voltak mégis a kiemelkedőek. Az egész felért egy utazással, amit újra átélhettünk, hisz a cselekmény végig kalauzol szinte az egész Firenzén - a Pitti-palotán, Uffizin, Palzzo Vecchion, a dóm keresztelőkápolnáján. Aztán eljutunk Velencébe a Szent Márk-katedrálisba és végül, ami hab a tortán, megérkezünk Isztambulba, a Hagia Szophiába és az Elsüllyedt Palotába, ahol a történet véget is ér. Szóval egy élmény volt újra látni azokat a helyeket, ahol a valóságban is jártunk már. 

Érdekessége a filmnek, hogy a cselekmény bár három városban zajlik, Firenzében, Velencében és Isztambulban, de számos jelenetet Budapesten forgattak: Dante halotti maszkja a  Palazzo Vecchioban tünt el, de ezt a budapesti Néprajzi Múzeumban vették fel  a velencei jeleneteknél a föld alatti menekülést, az óbudai Kiscelli Múzeumban, Langdon professzor mikor a kórházból menekült, akkor a Gutemberg-téren "járt", a többször is felbukkanó zavaros álomképeket az Andrássy Úton, meg az Operaháznál rögzítették.

Felfele a toronyban 

Kilátás a Palazzo Vecchio tornyából

Cattedrale di Santa Maria del Fiore


Santa Croce Templom - itt már jártunk múltkor - ebben a templomban vannak örök nyugalomra helyezve a reneszánsz világ nagyjai: Michelangelo, Machiavelli, Alfieri, de Galileo Galilei is.

A Piazza Della Signorian a Loggia Dei Lanzi morbid, rémfilmekbe illő szobrain kívül számos  más szobor is megérdemel egy kis figyelmet.

Neptun szökőkút - Bartolomeo Amannatti készítette 1563-75 között - szélein tengeri istenségek bronzszobrai láthatóak. Ez a szoborcsoport nem mindig volt ilyen népszerű. Régen babonás hiedelmek  kapcsolódtak hozzá. Úgy hitték, hogy a nagy szobroknak lelkük van, és ez a Neptun, a várost kettészelő Arno folyó kővé vált istene, aki teleholdkor megelevenedik, majd körbesétál a téren és elbeszélget a többi szoborral.

Palazzo Vecchio bejárata - balról Michelangelo Dávidjának másolata, jobbról pedig Herkules és Cacus szobra

                                                                           
2016-ban egy ideiglenesen kiállítás erejéig néhány furcsa szobor jelent meg Firenze szerte A flamand Jan Fabre közel száz művét állították ki a városban, köztük bronz és viaszszobrokat, rovarpáncélból készült alkotásokat. Ezek közül kettő, ami a Piazza Della Signorian volt látható direkt erre az alkalomra készült. Ezek a szobrok nagyon megosztották a közönséget, volt aki rajongott Fabre munkáiért, zseninek tartva a művészt, mások pedig sarlatánnak titulálták és úgy gondolták, hogy gúnyt űz Firenze évszázadokra visszatekintő művészetéből. 

"Utópia keresése" - Egy túlméretezett teknős egy lovassal a hátán - összhangban a háta mögött lévő Giambologna I. Cosimo Medici nagyherceg lovasszobrával 1594-ből 

Rögtön a Palazzo Vecchio impozáns falai alatt egy jóval kisebb Fabre szobor - " Az ember aki a felhőket méri" - A férfi egy óriási vonalzót tart a feje fölött az ég felé, szimbolizálva a képzelő erő hatalmát.
És végül, de nem utolsó sorban, egy kedves kép arról, akik különleges hangulatot adnak és főleg a régi időket idézik, az utcazenészek.