2014. február 4., kedd

Omis


A Cetina folyó torkolata Omisnál
Túlzás nélkül állíthatom, hogy számunkra a horvátországi nagy kedvenc Omis. Megtestesíti mindazt, amit egy nyaralástól várunk: tenger, homok, hegyek és még egy kis óváros is egy "kalózfészekkel". 2009-ben jártunk itt először. 
Délebbre szerettünk volna menni, mind Biograd, ahol egy évvel előtte nyaraltunk. Fontos volt, hogy homokos legyen a part, így esett a választás Omisra. Jó pár szállásajánlat átböngészése után találtam egy igényes, nem drága, tengerre néző apartmant a Duce-i hegyoldalban. Az, hogy tengerre lássunk nem volt kitétel, de egy plusz varázst adott az egész kirándulásnak. A tulajjal direkt leveleztük, majd átutaltuk a foglalót.  Kicsit bizalmatlanok voltunk, hisz ez volt az első alkalom, hogy valaki idegennek úgy utaltunk át  pénzt, hogy gyakorlatilag semmi garancia nem volt rá, de ez a bizalmatlanság teljesen fölösleges volt, hisz nagyon korrekt és szimpatikus házaspárról volt szó, akiknek mindig volt egy kedves szavuk, ahányszor csak találkoztunk. Két évvel később már minden fenntartás nélkül tértünk ide vissza egy másik család kíséretében. És nagyon remélem, hogy lesz még lehetőségünk ide visszajönni.
       
Reggeli fények a szállásunk erkélyéről 



Omis a Cetina folyó által, évezredek során a Mosor hegységből kivájt szurdok kijáratánál fekszik. Óvárosát a római Oneum romjaira kezdték  építeni. A város kedvező adottságai miatt a XII. századtól kalózok támaszpontja lett. Innen tartották rettegésben a környező településeket. Ugyan a helybéliek többször is összefogtak, hogy elkergessék innen a kalózokat, de ez sosem végződött sikerrel, sőt inkább megtorlás várt a félkelőkre. Egyedül a Velencei Birodalom tudta bevenni Omis városát a XV. században. Ennek köszönhetően velencei stílusú építészeti elemekkel is találkozunk az óvárosban.
   
"Kalózvár"










2011-ben egy dinó park is volt Omisban és mivel mi akkor még a "dinó korszakunkat" éltük, ez egy nagy élmény volt a gyerekeknek.


Ásatásokat is lehet végezni dinoszaurusz csontok után:)

Picit dilemmáztam, hogy milyen formában írjam az omisi élményeinket, mivel kétszer is jártunk itt és ne legyenek ismétlődő dolgok. Ezért úgy gondolom, hogy jobb ha ide sorolom azokat a helyeket is amit ez idő alatt még meglátogattunk, hisz innen csillagtúra szerűen nagyon sok szép helyre eljutottunk. Ezeket majd a következőkben bemutatom.

Egyik ilyen hely, Brela, ami kb 20 km délre található Omistól. Itt főleg a parti sétány nagyon szép. A part apró kavicsos, és nagyon tiszta. Élmény volt itt strandolni. 

     
Na meg a csodálatos naplementék. Már a blog kezdő bejegyzésében is a kedvencek közé soroltam:


A híres szikla, Brela jelképeként is tartják számon 

Egy másik kedves emlékünk a vadvízi evezés a Cetina folyón. Úton-útfélén kínálják a raftingolást. Közkívánatra beiratkoztunk mi is. Alkudozni kötelező, elég sokat engedtek az árból. Meggyőztek, hogy gyerekeknek is biztonságos. A legkisebb 4 és fél éves gyerkőcre sem  volt veszélyes.    




Ez a rész volt talán a "legkeményebb". Egy kicsit vizesek lettünk, de amúgy nem veszélyes.  

3 megjegyzés:

  1. Kedves Nonik! Ez a beszámoló csak megerősített az elhatározásunkban, hogy idén Omis környékén nyaralunk. Nagy segítség lenne nekünk az említett apartman neve, címe, elérhetősége.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, Ha tetszett a beszámoló, Omis nekünk is kedvenc:) Az apartman elérhetőségét inkább egy email címre küldeném.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Nonik! Olvasva a bejegyzéseidet és ajánlásodat Omisról, mi is szeretnénk elkérni az omisi apartman elérhetőségét. Email címünk: benpeti[kukacjel]gmail.com. Köszönjük!

    VálaszTörlés